Katolikusként nőttem fel Rochesterben, New York államban. A szüleim 8 éves koromban különköltöztek. Hét közben anyával laktam egy szegényes bérházban, a hétvégéket pedig apával töltöttem, aki egy gazdagabb környéken élt. Amikor láttam, milyen küzdelmet jelent anyának felnevelnie a hat gyermekét, arra vágytam, hogy gazdag legyek, hogy segíteni tudjak a családomnak.

 Apa azt akarta, hogy sikeres legyek, ezért elintézte, hogy egy neves iskolában szállodamenedzsmentet tanuljak. Tetszett az ötlet, ezért beiratkoztam. Azt gondoltam, hogy Isten így válaszol az imámra, hogy gazdag és boldog legyek. Öt évig tanultam szállodamenedzsmentet, üzleti jogot és vállalati pénzügyet, miközben egy Las Vegas-i (Nevada állam) kaszinóhotelben dolgoztam.

 22 évesen egy kaszinóhotel igazgatói asszisztense lettem. Gazdagnak és sikeresnek számítottam. A legjobb ételeket ettem, és a legdrágább borokat és italokat ittam. Az üzleti partnereim ezt mondták: „Koncentrálj arra, ami a világot mozgatja: a pénzre!” Úgy gondolták, hogy a pénz az igazi boldogság titka.

 A munkám során nagyon gazdag emberek kényelméről gondoskodtam, akik a szerencsejáték miatt jöttek Las Vegasba. Gazdagok voltak, de nem tűntek boldognak. Kezdtem én is boldogtalan lenni. Minél több pénzem lett, annál többet aggódtam, és annál több álmatlan éjszakám volt. Az járt a fejemben, hogy véget vetek az életemnek. Kiábrándultam az életből, és ezt kérdeztem Istentől: „Hol találhatok rá az igazi boldogságra?”

 Akkoriban két lánytestvérem, aki Jehova Tanúja lett, Las Vegasba költözött. Habár nem fogadtam el a kiadványaikat, abba beleegyeztem, hogy a saját Bibliámat olvassam velük. Az én Bibliámban Jézus szavai pirossal voltak szedve. Mivel mindent elfogadtam, amit Jézus mondott, a lánytestvéreim az ő szavaira építettek, amikor velem beszélgettek. De egyedül is olvastam a Bibliát.

 Sok dolog meglepett a Bibliában. Például Jézus ezt mondta: „Amikor imádkoztok, ne mondjátok újra meg újra ugyanazt, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy Isten azért hallgatja meg őket, mert hosszasan beszélnek” (Máté 6:7, The New American Bible). Ennek ellenére egy pap adott nekem egy képet Jézusról, és azt mondta, hogy ha imádkozom a képhez, és elmondok 10 miatyánkot és 10 üdvözlégyet, akkor Isten annyi pénzt ad nekem, amennyire csak szükségem van. De ezzel nem ugyanazt mondogatnám újra meg újra? Aztán olvastam Jézusnak a következő szavait is: „Senkit se szólítsatok atyának a földön, mert egy atyátok van a mennyben” (Máté 23:9, NAB). Ekkor azon gondolkodtam, hogy miért szólítják a katolikusok a papjaikat úgy, hogy „atya”?

 Akkor kezdtem el igazán átgondolni, hogy merre tart az életem, amikor Jakab levelét olvastam. A 4. fejezetben Jakab ezt írta: „nem tudjátok, hogy a világ szeretete ellenségeskedés az Istennel? Aki tehát a világot szereti, az ellensége lesz az Istennek” (Jakab 4:4, NAB). A 17. vers még nagyobb hatással volt rám: „Aki tehát tudja, hogyan kell helyesen cselekedni, de nem teszi, bűnt követ el.” Ezután felhívtam a testvéreimet, és elmondtam nekik, hogy otthagyom a szállodaipart, mivel olyan dolgokhoz kötődik (például szerencsejátékhoz, kapzsisághoz), amiket már nem tartok elfogadhatónak.

 Szerettem volna jobbá tenni a kapcsolatomat Istennel, valamint a szüleimmel és a testvéreimmel. Ezért úgy döntöttem, hogy egyszerűsítek az életemen, hogy több időm legyen rájuk. Ám ez nem ment könnyen. Például kecsegtető ajánlatokat kaptam, melyekkel előre tudtam volna lépni a szakmában, dupla vagy tripla fizetésért. De imába foglaltam ezt, és arra jutottam, hogy ez az élet nem nekem való. Otthagytam a munkámat, és anya garázsába költöztem. Egy kis vállalkozásba kezdtem, és étlapokat lamináltam éttermeknek.

 Bár a Biblia segített abban, hogy lássam, mik az igazán fontos dolgok, de Jehova Tanúi összejöveteleire még nem jártam. A testvéreim megkérdezték, hogy mi a bajom a Tanúkkal. Ezt válaszoltam nekik: „Az Istenetek, Jehova szétválasztja a családokat. Csak karácsonykor és születésnapokon tudnék együtt lenni a családdal, de ti nem ünneplitek ezeket.” Az egyik lánytestvérem sírva fakadt, és megkérdezte: „És hol vagy az év többi napján? Tárt karokkal fogadnánk téged. De te csak ezeken az ünnepeken akarsz eljönni hozzánk, és akkor is csak kötelességtudatból!” A szavai szíven ütöttek, és együtt sírtunk.

 Amikor megértettem, hogy mennyire szeretik Jehova Tanúi a családjukat – és hogy mekkorát tévedtem –, úgy döntöttem, hogy elmegyek egy összejövetelre a helyi királyságterembe. Ott találkoztam Kevinnel, egy tapasztalt tanítóval, és elkezdtem tanulmányozni vele a Bibliát.

 Kevin és a felesége egyszerű, kiegyensúlyozott életet élt, hogy minél több idejük legyen segíteni másoknak megérteni a Bibliát. A fizetésükből még arra is telt, hogy elutazzanak Afrikába és Közép-Amerikába, ahol részt vettek a Tanúk fiókhivatalainak az építkezésén. Nagyon boldogok voltak, és szerették egymást. Erre gondoltam: „Én is így szeretnék élni!”

 Kevin mutatott nekem egy videót arról, hogy milyen sok örömmel jár a misszionáriusi szolgálat, ezért elhatároztam, hogy én is ezt akarom csinálni. 6 hónapnyi intenzív tanulmányozás után 1995-ben megkeresztelkedtem Jehova Tanújaként. Már nem gazdagságot kértem Istentől, hanem ezt: „Ne adj nekem se szegénységet, se gazdagságot” (Példabeszédek 30:8).

 Most valóban gazdag vagyok: nem azért, mert sok pénzem van, hanem mert jó kapcsolatban vagyok Istennel, és boldog vagyok. Hondurasban megismerkedtem drága feleségemmel, Nuriával. Először Panamában, most pedig Mexikóban szolgálunk misszionáriusként. Mennyire igazak a Biblia szavai: „Jehova áldása az, ami gazdaggá tesz, és ő nem ad ahhoz fájdalmat” (Példabeszédek 10:22).