Sok más országhoz hasonlóan Ausztráliában is egyre több az idős személy. Néhányan közülük idősek otthonába költöznek, ahol a személyzet kedvesen törődik az egészségi állapotukkal, és segíti őket a mindennapjaikban.

Persze az otthonban élők közül sokaknak többre van szükségük a fizikai ellátásnál. Olykor unatkozhatnak, magányosnak, sőt tehetetlennek érezhetik magukat. Az ausztráliai Portlandben Jehova Tanúi hetente ellátogatnak két idősek otthonába, hogy reményt és vigaszt nyújtsanak az otthon lakóinak.

A helyi Tanúk meglátogatják az időseket, és bibliai témákról beszélgetnek, például Jézus életének a főbb eseményeiről. „Felolvasunk nekik egy-egy részt a Bibliából, majd megbeszéljük velük” – mondja Jason. A csoportban lévők közül sokan küszködnek valamilyen betegséggel, ezért a Tanúk igyekeznek reményt és vigaszt nyújtani nekik, miközben feltárják, hogy Isten ígérete szerint hamarosan megszűnik a betegség és a halál.

„Eleinte a látogatásaink félórásak voltak, de az otthon lakói szerették volna, ha hosszabb ideig maradunk – meséli Tony, egy helyi Tanú. – Így most már kb. 1 órásra tervezzük a beszélgetéseket, jóllehet az egyik bent lakó hölgy 2 órás látogatásoknak örülne.” Az idősek közül néhányan vakok, ágyhoz kötöttek, és olyanok is vannak, akik semmit nem tudnak a kezükben tartani. A Tanúk ezt is figyelembe veszik, segítenek nekik, és buzdítják őket, hogy amennyire csak tudnak, legyenek aktív résztvevői a beszélgetéseknek.

Emellett rendszeresen elénekelnek néhány, Istent dicsérő éneket is az idősekkel, akik sokszor kérik, hogy folytassák még. Az egyikük, John a ezt mondta: „Nagyon tetszenek az énekek. Általuk jobban megismerem Istent, és még jobban tisztelem őt.” Judith pedig, aki vak, fejből megtanulta a kedvenc énekei szövegét.

A Tanúkat őszintén érdekli mindegyik idős jóléte. Az egyik önkéntes, Brian elmondta, hogy ha az otthon lakói közül valaki nem érzi jól magát, akkor külön felkeresik a szobájában. „Beszélgetünk vele, és megkérdezzük, hogy van. Aztán pár nappal később ismét benézünk hozzá, hogy megtudjuk, jobban van-e.”

A otthon lakói közül sokan örülnek ezeknek a látogatásoknak. Peter, aki hetente bekapcsolódik a bibliai beszélgetésekbe, ezt mondja: „Alig várom ezeket az alkalmakat!” Judith ezt szokta mondani az ápolóinak: „Szerda van! Kérem, segítsenek elkészülnöm. Nem szeretném lekésni a bibliatanulmányozást.”

Az idősek örülnek annak, amit tanulnak, és sokkal közelebb érzik magukat Istenhez. Egyszer, miután Jézus egyik tanításáról volt szó, Robert megjegyezte: „Korábban nem értettem ezt a bibliai részt, de most már igen.” David megtanulta, mennyire fontos az ima: „Segít, hogy baráti kapcsolatba kerüljek Istennel. Most már valóságos számomra.”

Az otthon lakóit az is örömmel tölti el, amit a Bibliából megtudnak a jövőről. „Köszönöm, hogy vigaszt nyújtanak nekem a Szentírásból!” – mondta az egyikük, Lynette. Egy másik idős hölgy pedig ezt jelentette ki: „Önöket Isten küldte hozzánk!”

Margaretnek annyira megtetszettek ezek a látogatások, hogy ma már rendszeresen részt vesz Jehova Tanúi összejövetelein a helyi királyságteremben. Ez óriási erőfeszítést követel tőle, mivel rossz az egészsége és a mozgásában is korlátozott. „Életcélt adtok mindannyiunknak!” – mondta a Tanúknak.

A személyzet is értékeli a Tanúk látogatásait. Anna, az egyik helyi Tanú ezt meséli: „Az alkalmazottak buzdítják a bentlakókat, hogy vegyenek részt ezeken a beszélgetéseken, mert látják, milyen jótékony hatással vannak rájuk.” Brian, akit már korábban idéztünk, még hozzáteszi: „A személyzet tagjai kedvesek és együttműködőek. Mindent megtesznek, hogy támogassanak bennünket.”

A hozzátartozók örömmel tapasztalják, milyen szívesen folynak bele idős családtagjaik ezekbe a bibliai beszélgetésekbe. Az egyik idős személy lánya a következő szavakkal dicsérte meg a Tanúkat: „Nagyszerű, amit anyukámért tesznek!”