A Biblia teremtési beszámolójából kiderül, hogy Isten így szólt az első emberhez, Ádámhoz: „A kert minden fájáról ehetsz megelégedésig. De ami a jó és rossz tudásának a fáját illeti, arról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, bizony meghalsz” (1Mózes 2:16, 17). Ebből az egyszerű kijelentésből nyilvánvaló, hogy ha Ádám engedelmeskedett volna Isten parancsának, nem hal meg, hanem tovább él az Éden-kertben.

Sajnos Ádám nem az örök életet választotta. Engedetlenné vált, figyelmen kívül hagyta Isten parancsát, és evett a tiltott gyümölcsből, melyből a felesége, Éva adott neki (1Mózes 3:1–6). Engedetlenségének következményei még ma is hatással vannak ránk. Pál apostol ezt így magyarázta: „Egy ember által jött be a világba a bűn, és a bűn által a halál, s így a halál minden emberre átterjedt, mivel mindnyájan vétkeztek” (Róma 5:12). Ez az „egy ember” nem más, mint Ádám. De mi volt a bűn, és miért vezetett halálhoz?

Ádám szándékosan vált engedetlenné és szegte meg Isten törvényét, ezért nevezhetjük bűnnek a tettét (1János 3:4). A bűnért járó büntetés pedig halál, ahogy Isten előre megmondta Ádámnak. Ha Ádám és az utódai engedelmesek lettek volna, akkor nem követnek el bűnt, és soha nem kell meghalniuk. Isten örök életre teremtette az embereket, nem azért, hogy meghaljanak.

 Nem vitás, hogy a halál „minden emberre átterjedt”, ahogy a Bibliában olvashatjuk. De van olyan részünk, mely túléli a halálunkat? Sokak szerint igen, a lélek. Ám ez azt jelentené, hogy Isten hazudott Ádámnak. Miért? Mert ha egy részünk tovább él valahol máshol a halálunk után, akkor nem igaz Isten kijelentése, hogy a halál a bűnért járó büntetés. A Biblia ezt írja: „lehetetlen, hogy Isten hazudjon” (Héberek 6:18). Az igazság az, hogy Sátán volt az, aki hazudott, amikor ezt mondta Évának: „Bizony nem haltok meg” (1Mózes 3:4).

Felmerül a kérdés: Ha a lélek halhatatlanságának tanítása hazugságon alapul, akkor igazából mi történik velünk, amikor meghalunk?

A teremtési beszámolóban ezt olvassuk: „Jehova Isten megformálta az embert a föld porából, és az orrába lehelte az élet leheletét, így lett az ember élő lélekké.” Az „élő léleknek” fordított héber ne’fes * kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ’lélegző teremtmény’ (1Mózes 2:7).

A Biblia tehát egyértelművé teszi, hogy az emberek nem halhatatlan lélekkel lettek megteremtve, hanem minden személy maga egy élő lélek. Ezért hiába keresnénk a Bibliában a „halhatatlan lélek” kifejezést, nem találjuk meg benne.

Ha a Biblia nem írja, hogy az embernek halhatatlan lelke van, akkor miért tanítja ezt sok vallás? A válaszért az ókori Egyiptomba kell visszamennünk.

Az i. e. V. században élő görög történetíró, Hérodotosz azt mondta, hogy az egyiptomiak  voltak „az elsők, akik kiálltak a lélek halhatatlansága mellett”. Az ókori babilóniaiakat is foglalkoztatta a halhatatlan lélek gondolata. Mire Nagy Sándor i. e. 332-re meghódította a Közel-Keletet, a görög filozófusok már népszerűvé tették a halhatatlan lélekről szóló tanítást, és így az egész görög birodalomban hamar elterjedt.

Az i. sz. első században két befolyásos zsidó szekta, az esszénusok és a farizeusok azt tanították, hogy a lélek túléli a test halálát. Egy zsidó enciklopédia ezt írja: „A lélek halhatatlansága a görög gondolkodásnak és főként Platón filozófiájának köszönhetően épült be a zsidó köztudatba” (The Jewish Encyclopedia). Ehhez hasonlóan az első századi zsidó történetíró, Josephus úgy fogalmazott, hogy ez a tanítás nem a Szentírás része, hanem „a görögök fiainak hitnézete”, mely alatt a görögök mítoszainak és legendáinak gyűjteményét értette.

Amint a görög kultúra befolyása egyre inkább terjedt, a magukat kereszténynek vallók is átvették ezt a pogány tanítást. Jona Lendering történész szerint „Platón hipotézise – vagyis, hogy a lelkünk valamikor egy jobb helyen volt, és most egy bukott világban él – hozzájárult ahhoz, hogy a platóni filozófia összeolvadjon a keresztény tanokkal”. A lélek halhatatlanságának pogány dogmája tehát beleolvadt a „keresztény” tanításokba, sőt az egyik alapvető hittétel lett.

Az első században Pál apostol így figyelmeztetett: „Az ihletett kijelentés. . . határozottan megmondja, hogy a későbbi időszakokban némelyek elpártolnak a hittől, félrevezető ihletett kijelentésekre és démonok tanításaira fordítva figyelmet” (1Timóteusz 4:1). Mennyire igaznak bizonyultak a szavai! A lélek halhatatlanságának dogmája csak egy példa a démonok tanításai közül. A Bibliában nem szerepel, hanem ókori pogány vallásokban, filozófiákban gyökeredzik.

Milyen megnyugtatóak Jézus következő szavai! „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (János 8:32). Ha megismerjük, mit tanít pontosan a Biblia, akkor megszabadulunk az Istenre szégyent hozó tanításoktól és szokásoktól, melyek nagyon sok vallásban elfogadottak. Sőt, az Isten Szavában található igazság megszabadít minket a halállal kapcsolatos hagyományok és babonák béklyóitól is. (Lásd a „ Hol vannak a halottak?” című kiemelt részt.)

Teremtőnk nem azzal a céllal alkotta meg az embereket, hogy mindössze 70-80 évet éljenek a földön, majd egy másik világban örökké. Az eredeti szándéka az volt, hogy itt a földön éljünk örökké mint engedelmes gyermekei. Ezt a nagyszerű szándékát – mely szeretetének a jele – semmi sem hiúsíthatja meg (Malakiás 3:6). A zsoltáríró ihletés alatt ezt a megnyugtató kijelentést tette: „Az igazságosak öröklik a földet, és örökké rajta lakoznak” (Zsoltárok 37:29).