MIUTÁN a héberek letelepedtek az ígéret földjén, a szántás és a vetés jelezte a mezőgazdasági év kezdetét, és ez a mi naptárunkban szeptember-októberre esik.

Akkoriban az emberek egy hónap hosszát a holdciklushoz igazították, így a hónapok 29 vagy 30 naposak voltak. Azonban a 12 holdhónapból álló év valamivel rövidebb, mint a napév. Hogyan tudták kiegyenlíteni a különbséget? Úgy, hogy további napokat toldottak be a naptárba, vagy időnként hozzáadtak az évhez egy újabb hónapot, esetleg a következő év kezdete előtt. Így a naptár lekövette az évszakokhoz kötődő mezőgazdasági tevékenységeket.

Mózesen keresztül Jehova azt parancsolta az izraelitáknak, hogy a tavaszi abib, vagyis niszán hónap legyen számukra az év első hónapja (2Móz 12:2; 13:4). Niszán hónapban az izraelitáknak ünnepet kellett tartaniuk, amelynek során felajánlottak valamennyit Jehovának a learatott árpából (2Móz 23:15, 16).

„Nagyon egyszerű volt az a szabály, amely alapján meghatározták, hogy szükség van-e egy szökőhónap beiktatására – mondja a könyvében Emil Schürer tudós. – Ahhoz, hogy a pászka niszán hónapban (niszán 14-én) teliholdra essen, mindenképpen a tavaszi nap-éj egyenlőség után kellett megtartani ... Ezért ha az év vége felé már látták, hogy a pászka a tavaszi nap-éj egyenlőség előttre esne, kihirdették egy [13.] hónap beiktatását niszán hónap elé” (The History of the Jewish People in the Age of Jesus Christ [175 B.C.–A.D. 135]).

Jehova Tanúi figyelembe veszik ezt a szabályt, amikor meghatározzák, hogy mikor tartsák meg az Úr vacsoráját, amelynek a héber naptár szerinti niszán 14-ére kell esnie. A gyülekezetek világszerte előre értesítést kapnak erről a dátumról. *

De honnan tudták a héberek, hogy mettől meddig tart egy-egy hónap? Ma ezt egyszerűen megállapíthatod, ha belenézel egy nyomtatott naptárba vagy a mobiltelefonodba. Ám a Biblia korában ez nem volt ilyen könnyű.

Noé korában 30 napos hónapokban mérték az időt (1Móz 7:11, 24; 8:3, 4). De később a héber naptárban a hónapok 29 vagy 30 naposak voltak. Mindig akkor kezdődött egy új hónap, amikor láthatóvá vált az újhold sarlója.

Egyszer Dávid és Jonatán is úgy utalt a következő hónap kezdetére, hogy „holnap újhold lesz” (1Sám 20:5, 18). Tehát úgy tűnik, hogy az i. e. XI. században már képesek voltak előre meghatározni egy új hónap kezdetét. Hogyan tették ezt? A Misna, amely a zsidó szóbeli törvények és hagyományok gyűjteménye, ad némi támpontot ehhez. Arról számol be, hogy a babiloni száműzetés utáni időben a szanhedrin, vagyis a zsidó legfelsőbb bíróság jelentette be a következő hónap kezdetét. Ebből a célból minden hónap 30. napján, hajnalban összeültek az alatt a 7 hónap alatt, amíg tartottak az ünnepek. Mire alapozták a döntésüket?

A Jeruzsálem körüli magas pontokra őrszemeket állítottak, akik azonnal jelentették a szanhedrinnek, ha megpillantották az újholdat az esti égbolton. Ha a bíróság úgy ítélte meg, hogy kellő bizonyíték gyűlt össze a tanúktól arra, hogy megjelent az újhold, bejelentették az új hónap kezdetét. De mi történt, ha felhős vagy ködös idő miatt nem lehetett látni a holdat? Ilyenkor úgy döntöttek, hogy az adott hónap 30 napig tart, és másnap kezdődik a következő hónap.

 A Misna elmondja, hogy a szanhedrin döntését tűzgyújtással jelezték Jeruzsálem mellett, az Olajfák hegyén. Ezt követően Izrael-szerte jelzőtüzeket gyújtottak a magas helyeken, hogy továbbadják a hírt. A későbbi időkben pedig hírnököket küldtek szét, hogy értesítsék az embereket. Így a zsidók Jeruzsálemben, egész Izraelben, és még a távolabbi közösségekben is értesültek az új hónap kezdetéről, és egyszerre tudták megtartani az éves ünnepeket.

Biztosan hasznosnak találod a következő ábrát, amely segít megérteni, hogy hogyan kapcsolódtak össze a héber hónapok, ünnepek és mezőgazdasági időszakok.