A SZVÁZIFÖLDI királyi králban, avagy faluban, 1936 augusztusában Robert és George Nisbet zenei felvételeket és Rutherford testvér előadásait játszotta le a hangszórós autóján. II. Sobhuza király el volt ragadtatva! George így számolt be a történtekről: „Igen zavarba jöttünk, amikor meg akarta venni a lejátszó készüléket, a hanglemezeket és a hangszórót, melyen az Isten királyságáról szóló üzenetet hirdettük.”

Robert udvariasan elmondta a királynak, hogy a felszerelés nem eladó, mert valaki másé. A király tudni akarta, hogy kié.

Robert ezt válaszolta: „Egy másik királyé.” Erre Sobhuza megkérdezte, hogy ki ez a király. „Jézus Krisztus, Isten királyságának a királya” – mondta Robert.

„Ó, ő nagy király – ismerte el Sobhuza mélységes tisztelettel. – Nem akarok elvenni semmit, ami az övé.”

Robert ezt írta: „Az uralkodó mély benyomást tett rám. Noha tökéletesen beszélt angolul, egyáltalán nem volt öntelt vagy büszke, nagyon nyíltan és barátságosan viselkedett. Körülbelül 45 percig voltam bent nála, míg George odakint zenét játszott le.”

Robert így folytatta: „A legérdekesebb élményben a szvázi nemzeti iskolában volt részünk, melyet még ugyanazon a napon kerestünk fel. Az igazgató készségesen meghallgatta az üzenetünket. Amikor elmondtuk, hogy van egy lejátszónk, és az egész iskola meghallgathatja a felvételeket, nagyon megörült. Összehívott majdnem 100 tanulót, leültette őket a fűre, és azt mondta nekik, hallgassák meg a felvételeket. Megtudtuk, hogy ebben a középiskolában a fiúkat földművelésre, kertészkedésre, ácsmunkára, házépítésre, angolra és számtanra tanítják, a lányoknak pedig beteg- és gyermekgondozást, háztartási munkákat és más hasznos ismereteket tanítanak. Később azt is megtudtuk, hogy az iskolát az uralkodó nagymamája alapította.”

Sobhuza király már 1933-ban is örömmel fogadta a királyi králba látogató úttörőket. Egyszer még a 100 főből álló testőrségét is összehívta, hogy hallgassák meg felvételről az  Isten királyságáról szóló üzenetet. Sobhuza király előfizetett a folyóiratokra, és elfogadott kiadványokat. Rövid időn belül szinte az összes teokratikus kiadványunk megvolt neki. Sőt, akkor is megtartotta őket, amikor a II. világháború idején a brit gyarmati kormány betiltotta a kiadványainkat.

Sobhuza király ezután is örömmel látta a Tanúkat a királyi králban, Lobambában. Még papokat is hívott, hogy jöjjenek el, és hallgassák meg a bibliai témájú előadásainkat. Egyszer, miközben Helvie Mashazi, egy helyi testvér a Máté evangéliumának 23. fejezetéről beszélt, néhány pap dühösen felpattant, és megpróbálta őt erőszakkal leültetni. De a király közbelépett, és megkérte, hogy folytassa az előadását. Mi több, azt mondta a hallgatóságnak, hogy jegyezzenek le minden bibliaverset.

Egy másik alkalommal egy úttörő előadását követően négy pap elfordította a papi gallérját, és kijelentette: „Többé nem papok vagyunk, hanem Jehova Tanúi.” Majd megkérdezték az úttörőt, tud-e nekik is adni olyan könyveket, amilyeneket az uralkodó kapott.

Az uralkodó az 1930-as évektől egészen az 1982-ben bekövetkezett haláláig tisztelte Jehova Tanúi munkáját, és nem engedte, hogy üldözzék őket azért, mert nem vesznek részt a szvázi szertartásokon. Ezért a Tanúk jó okkal lehettek hálásak neki, és őszintén gyászolták, amikor meghalt.

2013 elején több mint 3000 Tanú hirdette Isten királyságának jó hírét Szváziföldön. Az ország lakossága kicsivel több mint egymillió fő, így egy hírnökre 384 személy jut. 2012-ben több mint 260 úttörő szolgált 90 gyülekezetben, és 7496-an vettek részt az emlékünnepen. Nyilvánvaló, hogy még nagy növekedés várható. A jó eredményekhez kétségkívül nagyban hozzájárult azoknak a munkája, akik az 1930-as években először prédikáltak Szváziföldön. (A dél-afrikai archívumunkból.)