Hatéves koromig Kelet-Németországban éltünk, a cseh és a lengyel határ közelében fekvő Lipcsében. Aztán apukám munkája miatt Brazíliába, később pedig Ecuadorba költöztünk.

Tizennégy éves koromban a szüleim Németországba küldtek tanulni. Mivel ők nagyon távol voltak, magamról kellett gondoskodnom. Teljesen önálló lettem. Nemigen törődtem azzal, hogy másokat hogyan érint a viselkedésem.

Tizenhét éves voltam, amikor a szüleim visszatértek Németországba. Egy darabig velük laktam, de már annyira megszoktam a függetlenséget, hogy nem tudtam újra beilleszkedni a családba. Tizennyolc évesen elmentem otthonról.

Nyughatatlanul kerestem valamilyen életcélt. Kipróbáltam mindenféle életstílust, és több mozgalommal is kapcsolatba kerültem, aztán rájöttem, hogy az a legokosabb, ha felfedezem a szépséges bolygónkat, mielőtt az emberek végleg tönkretennék.

Vettem egy motort, és elindultam Afrikába. De hamar vissza kellett térnem Európába, mert elromlott a motorom. Portugáliában kötöttem ki, az egyik tengerparton. Úgy döntöttem, hogy a motorról valamilyen vízi járműre váltok.

Megismerkedtem néhány fiatallal, akik az Atlanti-óceánt készültek átszelni. A csapatban ott volt Laurie is, akit később feleségül vettem. Először a Karib-szigetekre mentünk, majd egy rövid Puerto Ricó-i tartózkodás után visszatértünk Európába. Egy olyan hajót kerestünk, amelyet át tudtunk volna alakítani lakásnak is. Három hónap keresés után váratlanul fel kellett adnunk a tervünket, mert besoroztak.

Tizenöt hónapot töltöttem a német tengerészetnél. Közben összeházasodtunk Laurie-val, és arra készültünk, hogy folytatjuk az utazásainkat. Nem sokkal azelőtt, hogy bevonultam, vettünk egy lakóhajót. A katonai szolgálatom  ideje alatt apránként átalakítottuk, hogy utazásra is alkalmas legyen. Az volt az elképzelésünk, hogy abban fogunk lakni, és közben bejárjuk a világot. A leszerelésem után, de még mielőtt kész lettünk a hajónkkal, megismerkedtünk Jehova Tanúival, és elkezdtük tanulmányozni a Bibliát.

Eleinte nem éreztem úgy, hogy sok mindenen változtatnom kellene. Házasságban éltem, és már leszoktam a dohányzásról (Efézus 5:5). Ami a világ körüli utunk tervét illeti, értelmes célnak tartottam arra szánni az életünket, hogy megfigyeljük Isten bámulatos teremtésművét.

Ám a valóságban igenis kellett változnom. Mivel nagyon büszke voltam, és magamban bíztam, csupán az érdekelt, hogy mi mindenre vagyok képes, és hogy mit értem már el. Csak magammal voltam elfoglalva.

Egyszer Jézus híres hegyi beszédét olvastam (Máté 5–7. fejezet). Elsőre meglepett, hogy kiket nevezett boldognak. Például azokat, akik éheznek és szomjaznak (Máté 5:6). Nem értettem, hogy lehet valaki boldog, ha hiányt szenved valamiben. Ahogy folytattam a tanulmányozást, rájöttem, hogy mindenkinek van szellemi szükséglete, de csak az tudja kielégíteni, aki alázatosan elismeri ezt a tényt. Jézus így fogalmazott: „Boldogok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3).

Miután Laurie-val elkezdtük a bibliatanulmányozást Németországban, elköltöztünk Franciaországba, később pedig Olaszországba. Bárhol jártunk is, mindenhol találkoztunk Jehova Tanúival. Csodáltam, hogy mennyire szeretik egymást, és milyen egységesek. Egyértelmű volt, hogy ők tényleg testvéreknek tekintik egymást az egész világon (János 13:34, 35). Idővel Laurie és én is megkeresztelkedtünk.

A keresztelkedésem után is kellett még csiszolnom az egyéniségemen. Laurie-val úgy döntöttünk, hogy délre hajózunk Afrika partjai mentén, aztán átszeljük az Atlanti-óceánt, és elmegyünk az Egyesült Államokba. A végtelen óceán közepén, ahol csak ketten voltunk a kis hajónkban, rádöbbentem, milyen jelentéktelen vagyok a Teremtőnkhöz képest. Időm volt bőven, ezért belevetettem magam a bibliaolvasásba. Különösen Jézus élete ragadott meg. Ő tökéletes volt, rendkívüli képességekkel, mégsem irányította magára a figyelmet. Az élete középpontjában nem önmaga volt, hanem az égi Atyja.

Az ő példáján gondolkodva rájöttem, hogy inkább Isten Királyságának kellene a legfontosabbnak lennie az életemben, nem a saját kedvteléseimnek (Máté 6:33). Miután partot értünk az Egyesült Államokban, úgy döntöttünk, hogy letelepszünk, és Isten szolgálatára fogunk koncentrálni.

Korábban, amikor csak magamnak éltem, sokszor bizonytalan voltam, hogyan döntsek. Most viszont rátaláltam a tévedhetetlen bölcsesség forrására, amelyre támaszkodhatok (Ézsaiás 48:17, 18). Értelmes célja is van az életemnek: Istent imádom, és segítek másoknak megismerni őt.

Annak köszönhetően, hogy Laurie-val alkalmazzuk a Biblia tanácsait, sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Van egy gyönyörű szép lányunk is, aki szintén szereti Jehovát.

Nem mindig zökkenőmentes az életünk. De Jehova segítségével elhatároztuk, hogy soha nem adjuk fel, és mindig bízni fogunk benne (Példabeszédek 3:5, 6).